Ferenc forrás (Vadász forrás)

A kiépített forrás a Füzes-árok felső részében található, ez számít a Kecske-patak eredetének, bár a meder már feljebb is nedves. Megközelíthető a Récényi útról jelöletlen turistaúton déli irányban, majd a zöld jelzésű turistaúton, illetve az egykori műszaki zár helyén futó turistaútról szintén a zöld jelzés felé letérve.

A Soproni-hegység egyik legrégebbi forrása, már a Sárközi András városi mérnök által 1787-ben szerkesztett térképen is szerepel. 1907-ig "Vadász forrás" néven ismerték, 1907-ben Jány Ferenc saját költségén felújíttatta, innentől nevezik Ferenc forrásnak. A forrás évtizedeken keresztül biztosította a Muck-i határőrőrs ivóvízellátását. Az ehhez kapcsolódó szivattyúház maradványa ma is áll, azonban rendkívül romos állapotban. Fellelhető itt még egy zsilip, valamint több berendezés maradványa is, mely az ivóvízellátást segítette. A jelenlegi kifolyócső tulajdonképpen egy földalatti víztározó túlfolyója.

A tábla felirata:

FERENCZ FORRÁS
MCM VII
RENOV 1930

FELÚJÍTTATTA
2003-BAN A CASTANEA KÖRNYEZETVÉDELMI EGYESÜLET A HOLLAND KIRÁLYSÁG TÁMOGATÁSÁVAL

GPS koordináták:
szélesség: 47° 39' 4.09"
hosszúság: 16° 32' 18.06"




Nagyobb térkép

GePaRdLaCeE: P5080095 (Custom) - indafoto.hu


GePaRdLaCeE: P5080094 (Custom) - indafoto.hu GePaRdLaCeE: P6130381 - indafoto.hu GePaRdLaCeE: P6130379 - indafoto.hu GePaRdLaCeE: Ferenc forrás - indafoto.hu GePaRdLaCeE: Ferenc forrás - indafoto.hu GePaRdLaCeE: P5080102 (Custom) - indafoto.hu GePaRdLaCeE: P5080096 (Custom) - indafoto.hu GePaRdLaCeE: P5080097 (Custom) - indafoto.hu GePaRdLaCeE: Ferenc forrás - indafoto.hu

Készítette: PSTD Production © 2018 - partystudio[at]outlook.com